A Norwood-skála részletei és egyéb hajbeültetés előtti szükséges tudnivalók
Amikor a kopaszság kezeléséről van szó, első blikkre a hajbeültetés tűnik a legjobb választásnak. Azonban mielőtt még felvennénk a búvárruhánkat, és elmerülnénk a kezelési lehetőségek tengerének legmélyebb Marianna-árkába, beszélnünk kell egy nagyon fontos dologról: ez pedig az úgynevezett Hamilton-Norwood skála.
Ennek segítségével lehet ugyanis azonosítani az kopaszság különböző szintjeit, és ez többek között azért is fontos, mert a hajbeültetéssel kapcsolatban az egyetlen dologtól rettegünk igazán:
A kudarctól!
Bizonytalanság a lehetséges kudarc miatt
A kudarctól való szorongás érzete pedig csak és kizárólag abból fakad, ha nem tudjuk, hogy a hajbeültetés során mi vár ránk. Épp ezért íródnak az olyan cikkek is, mint amit most is olvasol, hogy a megfelelő információk bezsákolása után reális elvárásaid legyenek a hajbeültetés kapcsán.
Mert tévedés ne essék: a hajbeültetés nem egyszerűen egy kozmetikai eljárás, hanem egy olyan összetett procedúra, ami teljesen egyedi minden ügyfél esetében.
Éppen ebben segít a feljebb már említett Hamilton-Norwood skála, amelyet felhasználva az orvosok meg tudják becsülni az ügyfelek kopaszodásának mértékét. (Erről később még részletesen is írunk.)
A hajbeültetés nem csodaszer, hanem tudományos eljárás
Amikor a hajbeültetésen gondolkodsz, fontos megértened, hogy ez nem varázslat, hanem egy tudományosan megalapozott eljárás, amelynek hatékonysága és eredménye változó lehet. A hajbeültetés során a meglévő hajhagymáidat az orvosok áthelyezik a ritkább területekre. Ez azt jelenti, hogy a végeredmény nagyban függ a hajszálak mennyiségétől, és minőségétől nemcsak a kopaszodó, hanem a donorterületeken is.
Aki azt gondolja, hogy a kopasz fejtetőre egy csettintéssel “Bundesliga sérót” varázsolunk, vagy hogy a hajszálakat úgy telepítjük a fejtetőre, mint profi hacker a lopott Windows‑t, annak van egy rossz hírünk: ez nem így működik.
Reális elvárások: fogadd el, hogy mindennek megvannak a saját korlátai és határai
Fontos, hogy reális elvárásokkal indulj neki ennek az útnak. Tudnod kell, hogy a hajbeültetés nem varázsolja vissza azonnal a dús hajkoronát. A haj növekedése időbe telik, és a végső eredmény nem mindig felel meg a kezdeti elképzeléseidnek. A sikeres hajbeültetés kulcsa az, hogy elfogadd ezeket a korlátokat és tisztában legyél a lehetséges eredménnyel.
Gyakran előfordul, hogy negatív visszajelzéseket olvasva később derül csak ki, hogy az alapvető probléma az irreális elvárásokból ered. Ez főként azért van, mert sok Ügyfél nem kapott megfelelő tájékoztatást. Félreértés ne essék: ez nemcsak a magyar, hanem a török hajbeültető klinikákra is vonatkozik.
A hajbeültetésnél (ahogy a fodrásznál is szokták mondani) “hozott anyagból” dolgozunk. Ez azt jelenti, hogy nem tudunk a semmiből teremteni, hanem “átcsoportosítjuk” a graftokat (ez leegyszerűsítve a hajhagymák tudományos neve). Ezt pedig minden páciensnek még a műtét előtt meg kell értenie.
A Gethair alapelvei
A Gethair működésének 3 alappillére van, amit nevezhetünk egyfajta “hitvallásnak” is, hiszen ez a cégünk alapja.
1. Az ügyfélszolgálati csapatunk tagjai olyan szakemberek, akik személyes érintettségükkel gazdagítják munkájukat ebben a témában.
Ezért vagyunk képesek a leghitelesebb képet adni az egész folyamatról, mivel első kézből ismerjük azt. Saját tapasztalataik alapján tudjuk a legjobb szaktanácsot adni és a legmegfelelőbb szolgáltatást nyújtani az érdeklődőknek.
Mi magunk is átestünk hajbeültetésen, így teljes mértékben megértjük a betegek aggodalmait és személyes tapasztalatokkal rendelkezünk a beavatkozásról. Tudjuk, hogy mire számíthatsz, mi fog Veled történni, illetve milyen dilemmáid, kérdéseid és aggályaid vannak.
2. Nem csak a hajátültetés előtt, de azután is segítséget nyújtunk. Közösséget alkotunk, hiszen van egy Hajbeültetés Törökországban nevű Facebook-csoportunk, ahova heti szinten több kérdés is érkezik a hajbeültetéssel, a műtéttel, illetve az utókezeléssel kapcsolatban.
Kollégáink, és a közösség többi tagja is nagyon segítőkészek, és igyekeznek a lehető legjobb tudásuk szerint választ adni. Nálunk nincs rossz kérdés, bármi aggodalmad is legyen, bátran megoszthatod velünk.
3. A fentiekből talán egyértelműen következik, de azért mindenképpen fontos kiemelnünk, hogy mi a Gethair-nél már-már fájdalmasan őszinték leszünk Veled. Őszintén mondjuk meg, hogy a Te hajadból, mit tudunk kihozni. Egyénre szabva adunk tanácsokat és felvázoljuk a jövőképet.
Nem kecsegtetünk hiú reményekkel: azt is elmondjuk, ha nincs reális esély arra, hogy dús hajkoronád legyen. Viszont, ha reális esélyt látunk arra, hogy tényleg jó eredményeket érjünk el, akkor is ott leszünk neked, biztatunk és segítünk.
Nálunk nincs tabu téma, mindent megkérdezhetsz tőlünk és mindent őszintén el is fogunk mondani.
Amit tudnod kell a hajbeültetés előtt
A fentiek fényében nézzük meg, hogy mit is kell tudnod pontosan, mielőtt belevágnál a hajbeültetésbe. Ahogy azt korábban is írtuk, a hajbeültetés nem csodaszer, és pláne nem varázslat. Ez egy tudományos eljárás, aminek megvannak a korlátai és a szabályai.
Ezekkel mindenkinek tisztában kell lennie, mielőtt belevág a hajbeültetésbe.
Hajátültetés: a tökéletes hajkorona titka
Nézd, a kopaszság valóban bosszantó tud lenni, de ne aggódj, nem vagy egyedül ezzel.
És hogy mi az első lépés? Megérteni, milyen mélyen érint téged ez a helyzet. Tudom, mindenkinél más a történet, de mi személyre szabott megoldást kínálunk neked.
A következő állomás a donorterület felfedezése. Gondolj rá úgy, mint egy titkos raktárkészletre (csak hajból) a fejed hátsó vagy oldalsó részén. Ez az a hely, ahol a hajszálakat kiválasztjuk, hogy új életet kapjanak a kopaszodó részeken. Itt jön a következő kérdés: vajon elegendő és egészséges hajszálat találunk‑e itt számodra?
Most jön a varázslat része: az, hogy milyen végeredményre számíthatsz. Kicsit olyan ez mint a jövőbelátás: amiben pedig a korod, a hajminőséged, és a genetikai adottságaid mind-mind beleszámítanak.
Persze szeretnénk minél közelebb kerülni ahhoz, hogy pontos végeredményt tudjunk mondani. A Hamilton-Norwood skála segítségével mérik fel az orvosok a hajveszteséged mértékét, és ebből kiindulva tudjuk neked felvázolni, hogy mire számíthatsz.
De előtte még egy fontos dolog: az alapos tájékozódás. Tudom, sok az információ, de nem akarunk téged félrevezetni. Minden, amit tudnod kell, itt lesz, hogy felkészülten nézhess szembe a jövőddel – egy dús hajkoronával a fejeden.
A hajbeültetés folyamata
Ezt más helyen nem nagyon reklámozzák ugyan, de bizony előfordul olyan eset is, ahol egy műtét nem elegendő és több kezelésre van szükség a látványos végeredményhez. De ne szaladjunk ennyire előre.
Mikor lehetséges a hajbeültetés?
A hajbeültetés akkor végezhető el, ha a páciens megfelel bizonyos kritériumoknak. Először is, szükségünk van elegendő donor hajhagymára, amelyek általában a fej hátsó részéről származnak. Fontos továbbá, hogy az általános egészségi állapotod megfelelő legyen a műtéthez.
Hány műtétre van szükség?
Rengetegszer megkapjuk ezt a kérdés, de sajnos nehéz rá egyértelmű, egzakt választ adni, hiszen a szükséges műtétek száma változó.
Először beszéljünk arról, hogy — még ha ritkán is — de előfordul, hogy nem tudunk vállalni egy hajbeültetést. Ha valami okból kifolyólag ebbe a csoportba tartozol, akkor is őszintén közölni fogjuk ezt veled. Ez például akkor fordulhat elő, ha a kopaszság mértéke már túl magas, vagy nem tudunk elegendő graftot biztosítani a donorterületről, illetve az egészségi állapotod miatt.
Ugyanakkor rengeteg esetben egyetlen műtét is elegendő, különösen, ha csak kisebb területeken szükséges az eljárás, vagy ha dúsításról beszélnénk. Nagyobb kopaszodó területek esetén azonban több műtétre is szükség lehet, hogy a kívánt sűrűséget és a természetes megjelenést elérjük. Épp ezért az orvos az egyedi esetek alapján határozza meg, hány műtétre van szükség.
A hajbeültetés eredményei nagymértékben függnek az egyéni adottságoktól és a műtét minőségétől.
Ahogyan láthatod, minden páciens esetében egyéni megközelítést kell alkalmazzunk. Ki kell elemeznünk majd a te esetedben is, hogy mekkora a kopaszság mértéke, illetve ezek alapján milyen végeredményre számíthatsz.
A kopaszodási szakaszok megértése: a Hamilton-Norwood skála
Bizonyára nem árulok el túlzottan nagy titkot, ha azt mondom, hogy minden embernél más-más a kopaszodás mértéke és jellege. Erre természetesen már léteznek a szakmában különböző skálák is. A legnépszerűbb az úgynevezett Hamilton-Norwood skála. Ennek alapján készítettünk Neked egy kis segítséget, hogy lásd a kopaszodás mely szakaszában állsz jelenleg.
Nem győzzük hangsúlyozni, hogy minden eset teljesen egyedi, így, ha nem tudod magad 100%-osan belőni valahová, ne aggódj, segítünk ebben is.
Nézzük meg kicsit részletesebben, hogy melyik szakaszban vagy, milyen esélyed van a hajbeültetéssel kapcsolatban: vajon megfelel‑e majd az igényeidnek.
I‑II. Szakasz
Az első és a második szakaszban gyakorlatilag nincs, vagy észrevétlen a hajvesztés. Épp ezért a Norwood 1–2. fázisa még nem tekinthető kopaszodásnak. Ha a hajvesztés miatt aggódsz, akkor különböző gyógyszerek, és kezelések állnak a rendelkezésedre (például finaszterid, minoxidil, mezoterápia), valamint természetes étrend-kiegészítők. Itt értelemszerűen nem szoktunk javasolni hajbeültetési műtétet.
III-IV. Szakasz
A Norwood skála szerinti III-IV. fázis során a hajvesztés egyre inkább szembetűnővé válik, így itt már eljön a közbelépés ideje.
A korai szakaszban még lehet szó gyógyszeres terápiáról, vagy akár hajátültetésről, de az sem ritka, hogy a két módszert kombinálják egymással. Így megállíthatjuk, sőt akár vissza is fordíthatjuk a hajhullás folyamatát. Ezeknél a szakaszoknál a műtéttel olyan eredményeket érhetünk el, amik egy életen át is kitarthatnak. Szóval itt még jó esélyed van arra, hogy pár évtizeden keresztül búcsút inthetsz a kopaszságnak.
Egy kis érdekesség a rajzon, amit lehet, hogy nem értesz: A “vertex” kifejezés a fejtetőt, azaz a fej felső részét jelöli, ahol a koponya lekerekített és lejtő alakú. A kopaszodás vagy hajhullás esetén a vertex kifejezést gyakran használják jelzésként, hogy a hajvesztés a fejtetőn kezdődik vagy fokozódik. Például a Norwood-skála egyik fokozatában, a Norwood III Vertex-ben, a kopaszodás a fejtetőn figyelhető meg.
Ezenkívül még azt is érdemes tudni, hogy a Hamilton-Norwood skála 4. stádiumában lévő pácienseknél a 4000 graftból álló hajátültetés hatékonynak bizonyulhat. Az eredmények azonban nagyban függnek attól, hogy milyen a donorterület minősége és a kopaszság tényleges mértéke. Ökölszabályként azt mondhatjuk, hogy a 4000 graft elegendő lehet a fejtető elülső és középső területének jelentős részének lefedésére, ami növeli a haj sűrűségét és javítja a megjelenést.
Szintén jó, ha tudod, hogy a III. és IV. szakaszban a Wimpole Clinic szerint egy 4000 graftos hajbeültetéssel a fejtetőn a hajnövekedés jelentősen megerősödik, és új lehetőségeket kínál ahhoz, hogy különböző hajstílusokat viseljünk.
V. Szakasz
Ahogy azt már feljebb is kiemeltük, a hajbeültetés eredménye leginkább az egyéni preferenciáktól függ: különösen attól, hogy mekkora a kopaszság mértéke, mennyi graftot lehet kivenni a donorterületről, és természetesen a hajszálaid minőségétől.
A már említett 4000 graftos hajbeültetés jelentős fedést biztosít akkor is, ha a Hamilton-Norwood skála szerinti V. szakaszban vagy.
Az V. szinten, ahogy a képen is láthatod, a kopaszság már jelentős mértékű a fejtetőn és a halántéknál is. Ám a 4000 graftos hajbeültetés elegendő tüszőt biztosít ahhoz, hogy helyre tudjuk állítani a természetesnek tűnő hajvonalat, valamint a hajsűrűséget az elülső, és a középső területeken.
A BlueMagic Group szerint egy ilyen beavatkozás általában körülbelül 100–110 négyzetcentiméter területet fed le, ami már igencsak látványos javulást eredményez.
A HairSite fórum egy, a Norwood skála szerinti 5‑ös fokozatú beteg esetét mutatja be, aki 4000 graftos FUE hajbeültetést kapott, amely az első és a felső területeket fedte le. A beteg később visszatért a második műtétre, hogy a hajkoronáját is kezeljék. Ez az eset mutatja, hogy súlyosabb kopaszság esetén több beavatkozásra is szükség lehet a teljes fedés eléréséhez. Azonban, ahogy láthatod, az eredmények önmagukért beszélnek.
Azonban fontos tudnod, hogy a teljes eredmény megjelenéséhez, és a fentihez hasonló eredményhez akár másfél évre is szükséged lehet. A helyreállítási időszak alatt pedig a páciensek enyhe érzékenységet és viszketést tapasztalhatnak a donor és a transzplant területeken, de ezek a tünetek általában enyhék és idővel megszűnnek.
VI-VII. Szakasz
Ez a szakasz már nagyon vízválasztó. Egy graft általában 1–5 hajtüszőt tartalmaz, amelyet a donor területről vesznek le, és bizony nem biztos, hogy ilyen mértékű kopaszsághoz már elegendő a 4000 graft.
De ahogy azt írtuk, az eredmények személyenként változhatnak, ráadásul attól is függnek, hogy miként állsz hozzá a témához. A változás mindig egy személyes utazás, ahol gyakran a legkisebb változások hozzák a legnagyobb örömöt. Egy új hajvonal nem csak a külsődet, hanem az érzéseidet is megváltoztathatja. Bár a magasabb fokú kopaszság esetében technikai korlátokkal szembesülhetünk vannak, akik a körülmények ellenére a beavatkozás mellett döntöttek, ezt pedig életük egyik legjobb lépéseként értékelik.
A hajbeültetés hatékonysága ezen túlmenően függ a haj jellemzőitől is. Általában a sötétebb hajszínű emberek esetében sokkal könnyebb látványos eredményeket elérni, mint a világosbarna és szőke hajtípusúaknál. Akinek erősebb a hajuk, jellemzően kevesebb graftra van szükségük mint azoknak, akiknek vékonyabb, törékenyebb.
Ráadásul azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a túl sok graft használata károsíthatja a donorterületet és növelheti a szövődmények kockázatát, míg túl kevés graft ritkás és természetellenes megjelenést nyújt. Meg kell találni tehát az arany középutat ebben a kérdésben.
Bár a 4000 graftos hajbeültetés jelentős mennyiségű hajat és jó sűrűséget biztosíthat az I‑V. szakaszban, a Norwood skála magasabb fokozatainál már lejjebb kell tekerni az elvárásokon.
Nagyon fontos, hogy nem szabad hinni azoknak az erősen marketing szagú félinformációknak, amik a neten terjednek.
Ajánljuk, hogy a hajátültetés előtt te is, mint potenciális ügyfél konzultálj a szakértőinkkel. Ugyani az ilyen találkozók során részletesen áttekintjük majd az egyedi eseteket, és reális képet nyújtunk a lehetséges eredményekről. A célunk az, hogy te is tisztában legyél azzal, hogy mire számíthatsz, így elkerülheted a feljebb már említett irreális elvárásokat.
Mit tegyél?
Ha sikerült beazonosítanod magad, akkor nagyjából kaptál egy képet arról, hogy milyen lehetőségeid vannak. Ugyanakkor egy dolgot mindenképpen figyelembe kell venned:
minden arc teljesen egyedi, mint ahogy minden hajkorona is az. Nem lehet egy mindenkire illő sablont húzni. Éppen ezért mint minden leendő Páciensünknek, így neked is azt tanácsoljuk, hogy keress meg minket és szakértőink, orvosaink személyre szólóan kielemzik és megállapítják mi a legideálisabb megoldás a számodra. Ráadásul ezt őszintén el is mondjuk neked.
Reméljük, hogy a cikk megválaszolta az összes kérdést, ami a fejedben keringett és sikerült rendet teremteni a káoszban. Ha pedig bármilyen kérdésed lenne, keresd fel a Facebook-csoportunkat, ahol akár névtelenül is felteheted a kérdéseket, ha nem szeretnéd vállalni az arcodat. (De ne feledd: nálunk nincs ítélkezés, így bátran vállalhatod.)
Ha pedig úgy érzed, mindent sikerült tisztázni, akkor keress meg minket, és a hajaddal együtt az önbizalmadat is visszaadjuk!